Magamról

Üdvözlöm a bűvészet csodálatos világában!

1984-ben születtem, a vízöntő jegyében. Kb. 13 éves koromban vettem meg az első bűvésztrükkömet egy vásárban. A bűvész egy kártyalap segítségével varázsolt pénzt. Nagyon tetszett ez a mutatvány, megvettem és gondoltam naivan, hogy hazamegyek, és sok-sok pénzt fogok varázsolni. Mikor elolvastam a leírást, kiderült, hogy az egész mutatvány csak egy egyszerű, kézügyességen alapuló trükk. Innentől nem volt megállás.

Megvettem az első bűvészkönyvemet és újabbnál-újabb mutatványokat tanultam meg, és kápráztattam el lelkes közönségemet, a szüleimet és a barátokat.

Késöbb profi bűvésztanárok segitségével sajátitottam el a szakma alapjait, szini tanodába jártam és szinpadi eloadásmodot tanultam. Közben egyre többet léptem közönség elé és versenyekre jártam. Kozépiskolai tanulmányaim után egy társulat tagja lettem akikkel Négy éven keresztül hetente négy-öt bűvészműsort tartottunk. Ez idő alatt, úgy érzem, sikerült megfelelő színpadi rutint szereznem. 2004-ben letettem a hivatásos bűvészvizsgát az Állami Artistaképző Intézetben.

2007 óta két szervezettel is dolgoztam heti rendszerességgel. A Mosolygó Kórház Alapítvány és egy másik alapitvány által eddig a főváros összes gyermekkórházában, valamint országszerte több száz óvodában sikerült bűvésztrükkjeimmel mosolyt csalnom a gyermekek arcára. 2009 óta dolgoztam Magyarország legmeghatározóbb bűvészközpontjában, a Figaro Bűvészboltban, amely több mint 40 éve az ország egyetlen bűvészboltja! Célom, hogy a bűvészkedést sok tanulással a tökéletességig fejlesszem.